csütörtök, november 08, 2007

az iskolában

kérdem én: hogy a kurva életbe lehet ilyen emailcímet kitalálni, hogy satykabatyka??? úúúúúúúristen!!!

legyen ez az iskolai számadások napja hát.
persze először, gratulálunk péter, jól feleltél, leülhetsz.

rizsa, nem jöttél iskolába te köcsög, a hetes jelentett, és a tanárnő beírt a napló hátuljába te buzi, mert ma kelletett volna krétát is hoznod. ne baszd el a karriered, ember!!
rizsának még: ma vicceset mondott a kisfaszú atilla, de olyantat, hogy nevettem rajta!!

írtam olasz zh-t, a tanárnő ránézésre lelátta róla, hogy kurva jó lett, meg is dícsért, majd hozzátette, hogy lehet, h jövő órán megírjuk újra, mert a többieké szar. hát én úgy gondolom, hogy a kurva anyját írom meg újra. én még egyszer ilyen kurva jól nem tudom kipuskázni, bazmeg.

aztán megvolt a nap lényegében egyetlen szar órája, a sziociológia, egy ál-okos faszkalappal, úgy is mondhatnám lófaszjóskával, de hálisten ez a ritard 45 perc után befejezte és sajnálkozva hazaküldött. igen a kurva anyádat de sajnálom hogy már menni kell. a faszi komolyságát jelzi, hogy eddig 3 óra már elmaradt, mert más dolga volt. hát, állítólag érdekli az egész. meg engem is.

volt még finn, amin szerintem be voltam szííívva, mert minden szaron röhögtem, mint egy ritard. vagy mint egy randomketyós fullon.

sö most, összeroppantok egy fogalmazást finnül. remélem. isten engem úgy segéljen, ámen.

valamint, találkoztam EGY OLYAN KIBASZOTT JÓ NŐVEL, hogy nem hittem el. gyönyörű volt, édes, kedves, vicces, barátságos, mintha-már-gyerekkorunk-óta-ismernénk-egymást, gyönyörű volt az arca, a szeme, a mosolya, a mellei (úúúristen!), az alakja... egyszerűen FANTASZTIKUS VOLT A LÁNY. és rámtukmált egy citicardot.

Szeretettel,

Pipishegy