Hurkám! Szeszelni valószínű nem nagyon fogok amúgy sem, mert manapság nagyon ritkán iszom, és azt is csak akkor élvezem, amikor éppen hat(?), és aztán kurvára megbánom($) vagy/és kurvára szarul érzem magam 2(!) napig. Az már csak mellékes, hogy erre a hétre van annyi kiadásom, hogy örülök, ha lesz pár száz forintom, amiből ki tudom fizetni a belépőt, ha netán az oszttali után bulizni mennénk. Tehát rövidebben annyit mondhattam volna, hogy nem visel meg a sörözés hiánya :D Abban pedig egyet értek, hogy a temetőből kocsival kell menni a meccsre, bár lehet, hogy lesz abból még bicikli is, vagy hogy melyikünk kocsijával (melyikünk anyukájának a kocsijával) megyünk, vagy mindketten azzal jövünk - de ez már a részletkérdés.
Na mitmég, szar ez így, hogy nem látni az előző bejegyzéseket, nem tom elfelejtek-e vmire reagálni.
Más. Hétköznap is emlegeted a sport hiányát. Őszinte jó szándékkal javaslom, és azt is csak azért, mert nekem már bejött, hogy keress valami olyan sportot, amit rendszeres edzések formájában űzhetsz. Én itt Kecskeméten konkrétan a kick-boxról tudom biztosan, hogy lehet csatlakozni, és heti 3-szor van (konkrétan utánunk, onnan is tudom), tehát biztos vagyok benne, hogy Bp-n még sokkal de sokkal több lehetőség van különféle sportokra. És ami jó ebben, hogy nem vagy másra utalva, sőt megvannak azok a konkrét időpontok, amikor neked ott kell lenned, és csinálnod kell, ha fúj az eső, ha fáradt vagy, és ott fel fogsz pörögni, és kikészülsz, és én azt is tudom, hogy te szereted az izomlázat és kikészülve lenni. Plusz ott van egy közösség, akiket minden alkalommal újra és újra viszontlátsz, ezáltal egyre jobban megismered őket, és gördülékenyebben fog minden zajlani. Úgyhogy ez az én igazán szerény baráti jótanácsom, szerintem nagyon élveznéd, csak meg kell keresni a lehetőséget.
Ja, még a szeszről annyit, hogy ami viszont most kivételt képez és nekem nagyon bejön, az a félszáraz/félédes minőségi vörösbor - abból kellemesen megiszogatni néhány pohárral, na az nagyon fekszik.
Valamint a rádió amit hallgattunk: http://84.32.194.146:80/zi
Na ennyi. Persze azért a többieket is üdvözlöm :) Kornél, küldjél léccives képet a kerekfenekű lovászlányról! De legalábbis iwiw-adatlapot, hihi
Pipacska