Helló!
Na szóval, amit elfelejtettem kicsit, az az volt, hogy mindenkitől egyenként elköszönjek az este, ezúton is, és 1000 szkúz. Ágnessel elindultunk a Móriczra, ahol én töttem az arcomba valami hembergört, ami kell és egészséges, állítólag. A KEK bejáratánál SP éppen egy taxiba mászott be (???), ha netán azóta sem került volna elő, akkor asszem taxikétezer volt. :) Szóval Móricz, onnan haza, még kis beszéd, aztán MÁR olyan 5 körül alvás. Egészen 8-ig, amikor Edina hazaér, én felkelek, ő befekszik az ágyába, ahonnan én felkeltem, és a testem melege ringatja édes álomba...kb 3 másődperc alatt. Közben még félúton az ajtó és az ágy között váltottunk egy kiköpött "csá"-t, én kikotlottam konyhába, hogy kávé. Ágnyes is előkerült, kicsit le volt lakva, aztán kikúszott a csaj a másik szobából, akinek bemutatkoztam, így, hogy "Szia. Ferencz András vagyok. Főzhetek neked is egy kávét?" Erre ő kisebb szünet után közölte, hogy "Jólössz". Mondtam, annye de mívelt. Aztán még ott valamit baszogtunk, Ági elkezdte összeszöszmötölni (nem érted? ÖSSZESZÖSZMÖTÖLNI!) a cuccait, hogy lehetőleg délben én itt Kecskeméten már a Kibbugaci csárdában feszítsek zoltánnévnapon (nagyanyám élettársa, hosszú). Közben Ági adott egy tegnapi Blikket, amiből kiderült, hogy urigeller csodát fog tenni Mo-n. Valamikor a közeljövőben. Kanállal. Káprázat. Utána ezt elunván lemásztam a ház elé, hogy hátha akkor Ágnyes gyorsabban pakolja a cuccait, miközben én ott lent egyedül az esőben-fagyban vártam rá dideregve, miközben szétcigiztem az agyam, persze. Ez olyan 9 felé lehetett. Közben felhívtam nagyanyámékat, hogy nem, ne is álmodjanak arról, hogy odaérek délre, mert Pesten vagyok egy dugóban (ok, nem sokat aludtunk, ennyire tellett agyilag), után felhívtam Ricsit, akinek nincs telefonja, utána Dórit, aki szerint szintén nincs, de Antinak megadta a számát, akinek VAN telefonja, viszont nem veszi fel! Közben Péterrel is beszéltünk, meg mittomén. Áginak írtam sms-t, hogy ha sűrű programja engedi, esetleg leszédülhetne már a ház elé, és mondjuk elindulhatnánk a gecibehaza. Mondjuk. Aztán jött, elmentünk buszjegyet venni, közben ugattunk, hogy szerinte nem kell, szerintem meg ne basszanak már meg az ellenőrök, még akkor sem, ha de. Valami faszomfütty bódéban csak tizes gyűjtő volt, amiért én nem akartam 2800 pénzt kiadni, hiába mondta a láptestű, egyébként meggyőződésem, hogy hasbeszélő, mert a szája nem mozdult eladónő, hogy 2008-ban év végéig felhasználható. Így újabb ugatás, végül buszra fel, nem kis para. Mármint részemről. Jegyfixációm van, ennyi. Lágy Mány Oshi Heed-nál leszálltunk, elmásztunk balra, pedig jobbra kellett volna, de mindegy, bementünk valami kisboltba, vettünk zsepit. MEG KIBASZOTT BUSZJEGYET, FAKK! Az eladó skizofrén volt, magában beszélt, legalább sosincs egyedül. Nem értettük, hogy mit beszél, de mondta, amit kértünk, adta. Mindeközben Antalt sikerült elérni, aki felkeltette Ricsördöt, aki aszonta zsír, egy óra múlva Péteréknél tal, onnan haza Kecsóra. Aztán Ágnessel elsétáltunk a SSári úti Tuskóig, vagy még tovább, ahol felszálltunk valami buszra, ahol rengeteg kisebbségi volt. Vagyishát csak mi ketten, mindenki más egyenfekete. Volt egy szerelmes pár. Srác turházott, és a cuccot a lány szájába köpte. Mondtuk, jó. Közben Ricsörd hívott, hogy akkor mostantól egy óra, és ekkor már majdnem ott voltunk a Petyáéknál, így mondtuk neki, hogy inkább busszal menjen, jobban jár. HÁT JOBBAN IS JÁRT!
Mivelhogy.
Elindultunk haza, és úgí Dabas (van ilyen?) környékén az 5-ös utat lezárták, szerintem este a hiradóban benne lesz, mert valami ÜBERGEBASZKURVANAGY baleset lehetett. Eltereltek minket a faszba Győr felé, mindegy, kis kitérővel visszakanyarodtunk az ötösre. Lajosmizsén (!) megláttam egy virágbolt, amire ki volt írva, hogy nűnap, meghogy NYITVA, és nem volt bent senki, gyors döntés, padlófék, parkol. Vettem szép virágot a anyukámnak, meg a nagymamának, meg azoknak, akik úgy kábé ott lesznek a Kisbugaciban Kecskeméten, mint Hölgyek, ketten. Persze a virágbolt nem üres volt, hanem tele, mindegy, de mire kijöttem, hál' istennek beparkolt mögénk egy kurvanagy Peugeot..mondjuk Expert, vagy valami ilyen nagy basz. Lámpája égett, épp csak a motorja nem járt, de nem ült benne senki. Egy ideglelős cigi után visszamásztam a virágboltba, hogy na melyikbüdösparaszté az a szar, jelentkezett egy ürge, aki már megvette avirágját, hogy a üvé, és pillanat, eláll onnan. Mondtam, ok. Visszaültem a autóba, motor indít, vár, vár, várakozik, semmi. Kiszállok, odamegyek a buszhoz, hogy MIFASZ?, és megint nem ül benne senki. Őrület. Téboly. Hábor. Vissza kocsiba, alternatív tolatgatás, semmi esély, már fél órája ott basztuk a kurva eget. Ágnes fásult, Fandrás ideges. Erre a szembe ház "Kínai diszkont" ajtaján, rajta a ZÁRVA táblával kivágódik, és kiugrik egy kínai, aki gecire vigyorog, szemembe nem néz vinnyog valami sárgául, és beugrik a kocsijába, eltolat a faszba. Mondtam, ok. Tépünk haza, nagyanyámék 12:10-kor csörögnek, hogy "Márkikértükalevest", mire én, hogy "Márkorábbanemlítettemhogylefogomszarni". Ágit haza, magamat haza, fürke, tüchtig, Kisbugaciba el, ahol virágokra nem kiváncsiak, puszit nem akar adni senki, felcsendül a "Mindenkicsakrádvárt", "Haladjál", "Rendeljél", ["Zabáljál" is elhangzott volna?...mindegy] "Holvoltál" , "Ezegyszarhely", "nekünknemízlettakaja" , "Tiedisbiztosszarlesz", "MIAFASZOMATRENDELSZTE CSAK EGYBABGULYÁST????" És igen, és valami eszméletlen behugyoztamszartamfostamfinom volt, és igen, mindenki más bassza meg, jót kajáltam, fél óra múlva már itthon voltam, és most írom ezt.
Mindenkinek csokor!