Csókolom!
Tépelődünk erősen, hogy akkor mi a csecs és mi a gercs legyen ezen a kötelezően kihasználandó nagy napon és estén, amikor átlépünk 2008-ba.
Csivel megvitattuk, és persze nem jutottunk sokra.
Björk. Asszem épésszel belegondolva az a Bükszékes dolog, ami amúgy kibebaszott kurva jó lenne, nem fog menni. Több okból. Elsőként, hát ja, elég nagy vallásháború lenne belőle itthon, szerintem 2008-ban nem szólnának hozzám, főleg ha kicsit szörnyethalnánk útközben, bár én azt még a magam részéről leszarnám :), ha mindenki más túléli, persze csak akkor. Tudom én, meg midnen, meg felnőttek vagyunk, meg minden, igen, de szerintem ez az a konfliktus, amit most nem fogok bevállalni itthon. Mert nem szeretnék. Ezen kívül, ott van még az a része, hogy MINDENT bérelni kéne mert SEMMIM sincs, amiben síelni lehetne, még ruha sem, Ricsörd aszonta, őt és Dórit ez alapból kizár (anyagi okokból) sokmindenből, és töredelmesen bevallom, hogy engem is. Na de mondjuk nálam az első játszik leginkább, a másikon szerintem nem kezdek el aggódni, meg belegondolni.
El akartam csípni Fágnest MSN még ma este, ha már személyesen nem volt annyi eszünk, és megkérdezni tőle ezt a Teátrum dolgot, engem, őszintén, ez is érdekel. Csak szegény Björk okádik még a gondolat megfogalmazásának hallatátásán való elmélkedéstől is. Lényeg, röviden azért leírom, hogy állítólag valami zártkörű cucc lesz, ahová szerintem azon múlik, hogy ki jöhet be, hogy ki kit ismer. Ezzel meg nincs gond, de mondom, még kikérdezem Fágnest. Eredetileg az lett volna egy terv, hogy mondjuk nálunk elvagyunk, ha már szüleim mennek Balira, és mondjuk 11-kor elindulunk, besétálunk-fikálunk a szitibe, közben ránk dobálnak 354543 petárdást, mi meg szertefutkosunk előlük, főtéren megnézzük a tüzijátékot, és belépünk a Teátrumba. Aztán eszembe jutott, hogy szüleim nem 100%, de még 1 sem, hogy mennének akárhova is, mertmivel szarok az utak. Én nem is eröltetném üket igazából, nem szeretnék elárvulni ukmukkfuck. Na de mindegy. Szóval eddig ezek.
Az tuti, hogy otthon megvárni, míg jövőre lesz, az nem olyan jó. Volt már sokszor, jó is volt, de ha lehet, akkor most mást.
Valaki valamit?
R (being quite desperate and eager to get advice on the matter)