kedd, augusztus 12, 2008

mindenki ritard

heló szia!

gondoltam írok má. bxs-en is megfogadtam, h nem idegesítem magam ezen a munkán, de ez nehezebb, mint gondoltam, bazmeg. nagyon nehéz időket élünk ugyanis a cégnél. és amikor még a legkellemetlenebb időkben is túlóráznom kell..... akkor megfordul a fejemben, h szétbasszon-e esetleg az ideg. de most ne erről. fuck this shit.


arról, h a bxs jó volt, nem kicsit, nagyon. igen, így is, hogy nem basztam be minden nap. hát azzal meg, h harmadik lettem, mit basszak. nem rajtam múlt. (gy.k. nem is a joeyn.) egy nagyon jó adag szerencse is kell hozzá szerintem. arra is értem, amikor én nyertem. egyébként meg minek a hiszti, van egy 1. egy 4. és egy 3. helyem, igazából már csak az ezüst hiányzik a gyűjteményemből.

második nyaralásom (ha úgy számolom) is jól sikerült, nem kicsit, nagyon. nagyon megszerettem a julet, végigdumáltuk a majd 4 napot, és mint már némelyikőtöknek említettem, olyan mint én sok tekintetben, csak lányban. szóval fogunk mi még találkozni, semmi kétség, és remélem nem is kell sokat várni rá.

ja majd elfelejtettem, red colt garden kibaszott nagy volt, csupa nagybetűvel. én kikúrt jót buliztam, és legközelebb is legalább ekkorát akarok! ricsit pedig ritkán látni részegen, de azt kell mondjam jobb is így. :) burkust már sokkal gyakrabban, az pedig nem annyira jó így, legalábbis ennyire részegen, ráadásul buliban... röviden szólva csodálkozom, h nem vertek meg. nagy makker vagy te bazmeg. :)

most meg megyek prágába, bár nem vettem még meg a jegyet, majd most megpróbálom, vagy majd pénteken. szerdán jövök bpre, ahol kicsit bnőzök majd másnap ismét a kedvenc munkahelyemre vissza.
[burkus, hogy is kell ezt csinálni? ja...]
szóval dörti nigrók, csütörtökön mindenki jöjjön be a városba egy kicsi kapucsínóra, mert aztán nagyon sokáig nem láttok! még egy nagy összejövetel mert sokáig nem találkozunk utána!

:))))))))))))

ben stiller új filmje ellen tiltakoztak, mert vagy 20-szor hangzik el a filmben az hogy ritard. azért ez tényleg durva, nem, ritardok?

valamint még: amikor ősszel nagyon beüt a szar idő, jön a sötétség, szipogni kezdünk és bedepresszálni, arra gondoltam csináljunk egy bxs afterpartit by and in kecskemét. szombat reggeltől vasárnap délutánig, egy közösen kecskemétiek, tehát általunk leszervezett móka, együttlét, hogy ne csak egyszer egy évben találkozzunk, és még több élménnyel gazdagodjunk! nagyon szívesen látnám viszont a lenti képen látható elvadult bxs arcokat!

valamint ettől függetlenül remélem büdipesten is megejtünk egy-két keményebb és népesebb partit a következő hónapokban..!

love you all,
dp