F. András, kecskeméti lakos ma reggel szörnyű fejfájással ébredt. Szemtanúk szerint a feltehetően másnaposság okozta rosszullétnek az előző esti nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása állhat a hátterében. Szakértők egy csoportja vizsgálja az esetet, melynek mihamarabbi megoldását hátráltatja azon tény is, hogy az érintett tagadja az ellen felhozott, egyelőre még nem megalapozott vádakat, melyek szerint az utolsó pohár sört már tényleg nem kellett volna elfogyasztania. Amint hírt kapunk további fejleményekről, azonnal értesítjük Önöket.
Hazánkban egyre magasabb a családon belüli erőszak gondolatával foglalkozók száma. Egy nemrégiben készített, nem reprezentatív felmérés szerint az emberek 67,2 százalékánál válthatnak ki hirtelen reakciókat az esetlegesen rossz időpontban, családtag részéről történő, gondatlanságból és kéretlenül elkövetett vélemény nyilvánítások. Az Országos Pszichiátriai Egyesület helyettes rektora kérdésünkre, hogy szakmai szempontból milyen, a konfliktushelyzetek kezelésére irányuló, valamint az azok megelőzése érdekében tett lépéseket tartana lényegesnek az említett szituációkban, a következőket nyilatkozta:
"Véleményem szerint tékitízi."
Dr. Zsugor Ede továbbá azt is kifejtette, hogy az érintettek semmiképpen ne nyúljanak a drogokhoz, vagy pedig a konnektorhoz, hanem forduljanak szakemberhez.
És most sport. Előreláthatólag mégsem marad a ma estére tervezett, ám a kedvezőtlen időjárási viszonyok és a szokatlan monszun miatt korábban lemondott maraton. Azon résztvevők, akiknek az eddigi viszontagságok nem szegték kedvüket, szivesen várják este 10-órakor a kecskeméti arborétumnál. A résztvevők további tájékoztatást telefonon kérhetnek, a telefonszámot a képernyő alján olvashatják.
70/267-2715
Végül beszámolunk egy rekordkisérletről. P.Sz., 18 éves gimnáziumi tanuló hosszas fáradozás után feladta arra irányuló küzdelmeit, hogy egy maratoni angolóra keretében bebizonyítsa, az angol igék végén bizonyos esetekben előforduló -s rag a többesszám jele. A rekordkisérletet sokan figyelemmel kisérték, P.Sz. azonban sajnálatos módon a sorozatos mentális deprivációs ciklusok eredményeképpen kórházba került. Állapota jelenleg súlyos, azonban nem életveszélyes.
Köszönjük figyelmüket, a viszont látásra.