Csók drágáim!
Tegnap reggel 7 óta fenn vagyok. Az mennyi is? Hát igen, az 20 és fél óra. Kicsit be vagyok szíívva, nem nagyon áááááááá.
De a lényeg: megérte.
Na elmondom röviden a sztorit.
Csütörtök este 6kor nekiálltam a könyvtárban referátumot csinálni, anyagot gyűjteni. 8-kor távoztam, a Rizsáékhoz mentem. Sokan voltak náluk, és épp kurva nagy főzésbe kezdtek, amibe megvendégeltek engem is. Egy kb. óra elteltével üszöknagy zabálás ütött ki a Rizsa szobájában, baszottjó kajával. Sokára vége lett, emésztés tévénézve. Mire a sokadik szart is eluntuk a félcsatornás tévében, 1-körül (?) a Rizsáék lehúztak kocsmázni, én meg mondom nekifogok megírni a refkómat. Nem, helyette DVDket meg CDt írtam. Olyan hajnal 4 lehetett amikor ténylegesen nekikezdtem megírni.
6-kor még mindig aszittem hogy semnmi értelme és totál befürdök az egésszel a faszba.
7-kor összekapartam magam (ja, az éjszakát két csésze fekete teával toltam le) és útra keltem, az egyetemen 8-tól majd 9:15-ig tartottam a refkót, persze közben a tanár is szövegelt, de én vittem a főfonalat, én voltam az ész.
Siker.
Pénz, csillogás. Az nem. De
siker
az igen. Örö é bódóttá. Még János is csak kussolni tudott, annyira be voltam szííívva és annyira toltam.
(Aztán különfinnen elaludtam, és inkább hazajöttem a Rhhénnyipetikével.)
Tehát,
a konklúzió, h kurva nagy kösz a tabáncsapatnak, élén Rizsával, a supportért, a helpért, a havingmeért és mindenért. Hogy hittetek bennem.
Kösz.
Mihamarabbi viszlátig drágáim,
Pipa