Szerintem KURVA NAGY.Ami meg ezt a cukimukitündibündiédibédi kancsal kisgyereket illeti, tagadhatatlanul Rizsa, semmit sem változtál azóta, öreg cimbora! Viszont, öreg cimbi, jó lenne, ha rászoknál, hogy konkrét dolgokat írsz ide nekünk, mert semmi, azaz nulla hírértéke van ennek így, és közben persze azért is megveszekedünk, hogy vajon mit szerettél volna mondani. Szóval mondd el, mi szívesen meghallgatunk, azért vagyunk itt. Mármint én itt vagyok, a Burkus benéz minden 3 hétben, a többiek meg nincsenek itt.
Nálam a bizonytalanság végének a vadászása tart, csak hog ymeséljek, tehát jó volna már tudni, milyen órákra kell járnom ebben a félévben, mikor járok különórára, mikor járnak hozzám különórára, mikor és milyen edzésre fogok járni, és mindebből következően mikor fogom megírni az egy és a fél szakdogámat, valamint nem utolsósorban mikor fogom látni a barátnőmet. Mert hogy én ezt még mind nem tudom, és már kezd ez az állapot fárasztani.
Annak, aki szokott zenéket letölteni és érdekli az ilyesmi, annak boldogan újságolom, hogy manapság őket hallgatom: Metric, Le Tigre és Feist. Kegyetlenül el vagyok szállva, úgy odabasz.
Valamint gyertek a www.facebook.com ra, mert superfun!
És írjatok buzik!
Utóiratféleség: jön a 3-szoros magyar bajnok Debrecen a KTE ellen focizni most huszonvalahanyadikán, gyűljünk össze és menjünk el, nagy lesz! Burkussal mi mindenképp szeretnénk menni.
csumi,
Pipa