csütörtök, április 12, 2007

Kis éji sirám...

Hello mindenki!

Fogalmam sincs, hogy az összecsalt, hazudott, és lopott internet laptopra "kötve" mennyire fogja támogatni feltett szándékomat, hogy ide én ezt most márpedig akkor is felrakom, de mindegy. Ha nem, és kiírja, hogy nincs térerő és a "kapcsolatalaphelyzetbeálltmegafaszomisegyuttal", akkor megfogom az egész kurvaéletet, és a csukott ablakon keresztül baszom ki a véres gecibe az ötödikről, majd a párkányra könyökölve rágyújtok, és lehamuzom a faszba. Pöcc csikk rá.

De jó érzés belékáromkodni az éjszakába! Pedig jobb dolgom is lehetne, mondjuk, hogy alszok, mint a szemét, mert holnap 8-tól be'ony óra van. Nem baj, leszarom, legyen, legfeljebb majd jól baszok bemenni rá! HÁ!

Történt a minap, hussvét hétfőjének estéjén, hogy körhintára ültünk, és jól beszédültünk a csöcsbe. Elég kemény volt. Maga az "eszköz" egy rohadt nagy tányérról lógó kocsikból álló, 70 fokban megdönteni képes forgókankón ülő kerék, a vurstliknál dekorként szokásos fújt májköldzsekszonnal, ganszta zoltánnal, és P!nkkel dekorálva, bummbumm zenével, stroboszkóppal, kisfaszommal. Pörög, mint a nyársondisznó, előre, hátra, meg le, meg fel és gecire felkavarja a gyomrod. 500 HUF baszdelkárddal, de az élmény maga egy megfizethetetlen vagyon. A lényeg, hogy ennek az egész gépállatnak neve is van, a gazdái rá is fújták ó-latin sziporkázórózsaszínűvel, hogy "fifi". Ennyi, "fifi". Nem nagybetű, hogy Fifibazmeg, nem. "fifi" Egy többtonnás nyikorgó, zúgó, dübörgő halálkörhintának hát mi a péló lenne a neve más, minthogy "fifi". Eszméletlen. Erről most ennyit.

Ma kaptam reggel egy smst Dzselfájpítörthöül, hogy aszondja idézném:

A
Feladó:Gálfi Petya
8:08 12-ÁPR-07

Ennyi. Jól megkaptam...bele az arcomba/fingómba, őszintén, semmi kertelés. :D

Más érdekes most nem történt. Menni kéne aludni, de úgy pörgök, mint az állat. Innák is valami elkoholt. Persze tegnap ez is megvolt este, de nem volt elég. Sosem elég. Nem is basztunk be, inkább csak kurva szar helyen voltunk, mindenki üvöltött, nem volt zokszigén és fájt a fejem. Itt Szegeden. Ki hitte volna...úgyhogy hazament mindenki a vackára.

Nullaóratizenháromvan. Elég szar. MSN-en persze senki, ezért én sem. Ja, és még a nap iwiw híre, hogy "géza" ismerősnek jelölt. Fasza. Egy halvány divatbabarózsaszín habos-babos kankós fingom sincs, hogy az ki, de a lényeg, hogy ismer. Majd kiderítem, és összejárunk. Ó hee.

Ja, tegnap a buszon a beszédhibás bácsi nem kicsit üvöltött a telefonjába. Ami amúgy egy olyan régifajta dudálósalkatelfos volt. És ezt én honnan tudom? Hát mert ugyan hol a káromban álltam volna máshol azon a rühes buszon, ha nem pont a széke mellett.

"NM...NM...NEM FOG FIZETNI, HÍVJÁTOK AZ OROSZ MAFFIÁT ÉS ÖLESSÉTEK MEG A LÁNYT, ÖLESSÉTEK MEG VELÜK. MERT JÖNNEK A C..C...CCHHH! CIGÁNYOK ÉS BEKÖLTÖZNEK KÉZIGRÁNÁTTAL MEG GOLYÓSZÓRÓVAL, MHö-MHö KURVAÉLET!"

-rebegte a telefonba mintegy 20 percig, olyan kibaszott ormótlan hangosan, hogy FÁJT! Mármint nekem. Pedig már nem is ott álltam. Ja igen, hát közben meg az egész busz zúgolódott, hogy "miértüvölt?!/neüvőccsémáparaszt!" de leszarta. Keménymagos tag a srác. Jól telefonbabelemondós.

Asszem minden lényegtelenet leírtam, ami mostanában velem történt, mindenkinek a legszebb élményeket kívánom és megminden.

Árpád voltam

Ja, igen, aki még nem tudná, ismét egy gyöngyszem az SMS-ek közül, amiket mostanában kaptam:

"Minden kedves Árpád nevű ügyfelünknek boldog névnapot kívánunk. Nevük jelentése: árpa További szép Napot!
Feladó:VODAFONE
13:43 31-MÁR-2007"

Píszendláv