csütörtök, december 14, 2006

Buon giorno! Mi piace, amici!

Csöcs!

Mindenkinek a mindenféle szülinapjához kívánnék először is sok boldogságot, meg jószerencsét, hosszú éltet, virágos csokrot, bon-bont és plüsspoharat.

Csi!-nek, akinek majd csak asszem 18-án lesz, vagy mi, Sanyinak, akinek akkor ezek szerint most volt, mint a Fehérverának, és Hair Nail-nek, akink meg múlt héten.

Most csak gyorsan vakarok valamit. Nemsokára megyek órára, utána át a gimibe, ahol még átbeszélek egy vagon, addigra már kijavított dogát a tanárral, amit holnap reggel 7:30-kor ki is oszthatok, aztán még fénymásolni kell, meg faszom, utána megyek jókiggyerekhaverokhoz egy hefére (kávé), meg ilyenek. Itten így tellllik a idő.

Jézuska eljövetele mellett mindenkiét is várjuk nagy áhítatban, aki most nincs itt, és detélleg!

Papám, ez a dalszöveg elég odabaszós. Azért ha mégis itt lennél Szegeden majd 22-e körül, akkor rikíjjál, mert aznap még én is ittvagyok, asszem.

Petya! A szádat, azt! Hogy te mindig mindenhol csak kurvajókat kajálsz, meg sörözöl, és partizol! :D Betolnék egy olyan bratwurstot én is. Viszont tegnap este az egyik tanár meghívott minket (akiket tanít) vacsorára, és hát a mangós-chutney tyúkdudával, rizzsel, meg a fetával töltött datolya, sőt, a szardellával töltött fetás olajbogyó SEM volt annyira szar. Kicsit szétettem magam, pépesre.

Na most lépek, mindenkinek minden szépet!

Ja, Petya! A Monica nevezetű lány, vágod, naponta 234-szer csörget meg. De azt mindig elfelejti közölni, hogy MIÉRT? Na mindegy.

Písz en' lüv!

Rice